Sakk! Matt!

Már-már hozzászoktak a Kedves Olvasók, hogy a Kisújszállási SE tehetséges ifjúsági sakkozói kiváló eredményeket érnek el különböző korosztályos versenyeken.

Az V. Országos Baptista Sakk Kupa nagyhalászi versenyén az I. korcsoportos leányok között Majláth Anna első, a II. korcsoportos lányok között Fodor Flóra szintén első, míg Török Lara második helyezést ért el. Ugyanebben a korcsoportban a fiúk között Török Csaba 8. lett.  A III. korcsoportban a lányok között Balogh Eszter 4., a fiúk között Szűcs János 9. helyen végzett. A IV. korcsoportos fiúk bajnokságát Szombat Szilárd, az V. korcsoportos lányok versenyét Fekete Ágnes nyerte meg. (A felnőttek mezőnyében Fekete Albert ért el 1. helyezést.)

A Bács-Kiskun Megyei Nyílt Óvodás bajnokságán, Kiskőrösön a lányok között Balogh Bori lett a 2. A XXVI. Park Kupa gyulai versenyén a leányok saját korcsoportjukban a következő helyezéseket érték el: 3. Balogh Eszter, 4. Majláth Anna, 8. Balogh Bori.

Legutóbb Csongrád megyébe tettek „látogatást” ifjú reménységeink, ahol a Szegedi Nemzetközi Ifjúsági Versenyen a 6 év alatti lányok között Balogh Bori 1., a 8 év alatti lányok között Majláth Anna 2. helyezést ért el.

Valamennyi ifjú sakkozó edzője Fekete Albert. Gratulálunk neki és kis tanítványainak a szép sikerekhez. Egyben köszönetet mondunk az Arany- és a Kossuth-iskola vezetésének, hogy lehetővé tette ebben az évben, hogy FIDE-mesterünk a tanítási időszakon túl, szervezett formában az iskolákban is foglalkozhasson a gyerekekkel!

Kecze István
szakosztályvezető