Több ilyen vereség nem fér bele!

Vasárnap hazai pályán folytatja szereplését megye I. osztályú labdarúgócsapatunk. Az ellenfél a jó erőkből álló Jászfényszaru lesz.

Az öt fordulót követően a bajnokság 12. helyén álló Primoil-Kisújszállás vasárnap a jászfényszaruiakat fogadja. A mieink a legutóbbi fordulóban – ne szépítsük – csúfos, 8-1-es vereséget szenvedtek Jászberényben, így visszacsúsztak a 12. helyre a tabellán. Nem kérdés: ezután a méretes zakó után javítani kell Kisariéknak.

“Ki lehet kapni, de nem így! A héten elbeszélgettünk a csapat tagjaival, valamint a szakvezetéssel is, és mindenkinek világosan a tudtára adtuk: bár a jelenlegi kerettel nem lehet reális cél a feljutás, és el lehet veszíteni egy-egy meccset, de nem így. Ez a teljesítmény nem a klubhoz méltó. Több ilyen produkció nem fér bele!” – nyilatkozta Szűcs Tamás, a klub társadalmi elnöke, aki hozzátette: a célok nem változtak, vagyis továbbra is az első hatban kell végeznie a gárdának. “Nagy baj nincs, hiszen 3 pontra vagyunk a 6. helytől és még nagyon sok mérkőzés van hátra, még csupán a bajnokság hatoda ment le, de látni kell: a játékunk nagyon hullámzó és a magam részéről hiányolom a csapategységet. Ideje lenne rendbe tenni a védekezést, és bizony az is jó lenne ha az egyelőre türelmes kisúji szurkolók végre hazai pályán is góloknak, pontoknak örülhetnének. A klubvezetés többi tagjával együtt kíváncsian várom, felfogják-, átérzik-e a keret tagjai a Jászfényszaru elleni meccs jelentőségét..”

A vasárnapi találkozó 15:30-kor kezdődik. Minden kedves szurkolót várunk a Porcsalmi Lajos Sporttelepre!

HAJRÁ, KISÚJ!