Fradista-madridista és pecázik! – Gólkirálynak hívják a háta mögött…😎

Tizenegy forduló, tíz gól – ez az eddigi bajnoki mérlege Oros Péternek. Gólvágónkkal nem csak fociról beszélgettünk. Interjú.

Egyelőre kissé hullámzó a megye I. osztályban szereplő Primoil-Kisújszállás teljesítménye a 2024/2025-ös szezonban. A mieink 11 fordulót követően 16 ponttal a 9. helyen állnak. Már edzőváltás is történt a csapatnál (a 9. játéknapot követően Újfalvi Eriket a jelenleg sérüléssel bajlódó csapatkapitány, Kelemen Lajos váltotta a kispadon), de amint azt a futball világában mindenki tudja: : “nem lehet minden balhét az edzővel elvitetni”. Így látja ezt Oros Péter is, aki legutóbbi duplájával a góllövőlista élére állt.

– Két meccs, két győzelem, 8 rúgott, 0 kapott gól – ez az utolsó két találkozó mérlege. Te már 10 találatnál jársz. Most akkor minden rendben van?
– Először is köszönöm a megkeresést! Úgy gondolom, ebből a két meccsből nem sokat lehet kiszűrni mivel kötelező meccsek voltak, de az tetszett, hogy mindenki úgy állt hozzá, ahogyan kell. – válaszolta támadónk.
– Évek óta rúgdosod a gólokat a Kisújban. Hogy látod, milyen ez a mostani csapat?
– Szerintem egy nagyon jó csapatunk van csak idő kell neki, meg hogy egybe maradjon ez a közösség.
– Az MLSZ adatbank szerint pályafutásod során 380 mérkőzésen 443 gólt szereztél. Ezt a statisztikát a világ minden táján – országtól, bajnokságtól függetlenül – megtapsolják. Több gólkirályi címed is van. A Jóisten is csatárnak teremtett?
– Köszönöm szépen a dícséretet! Valóban sok gólt szereztem és remélem fogok is még, de ehhez kell az egész csapat. Ez nem csak az én érdemem.
– Mikor kezdtél el focizni és milyen célokkal? Volt/van példaképed?
– 6 éves koromban kezdtem el focizni, a célom az volt, hogy minél magasabb osztályban tudjak játszani. Példaképem Gareth Bale.
– 24 esztendősen több sérülésen is átestél már. Reálisan nézve mit vársz még magadtól?
– Annyira sok sérülésem nem volt szerencsére, de ami volt sem kellet volna. Ha lenne magasabb osztályba megkeresésem még szívesen megpróbálnám.
– Melyik a kedvenc hazai, illetve külföldi csapatod?
– A hazai kedvenc csapatom a FTC külföldi pedig a Real Madrid.
– Szerinted mire lehet képes a mostani kisúji csapat? A szezon elején ti magatok is az első hatba vártátok magatokat…
– Ez a csapat szerintem első 6-ra képes, sőt… csak hinni kell benne és beletenni mindenkinek a munkát!
– Mit gondolsz, a támadósor melyik részében, melyik poszton érzed a legjobban magad? Ha te lennél az edző, hol játszatnád magad?
– Legjobban valamelyik szélén szeretek játszani.
– Van olyan játékostárs, akivel igazán jól megérted magad a pályán? (lehet korábbi csapattárs is)
– Igazából minden csapatban volt akivel nagyon éreztük egymást, most ebben a csapatban Kisari Tibor.
– Mit csinál Oros Peti ha nem focizik? Mi a munkád, illetve van valami hobbid?
– Raktáros és sofőr pozícióban dolgozom. Szabadidőmben sok időt töltök a családommal, ha van rá idő horgászni szoktam járni.
– Szombaton a tabella 2. helyén álló Törökszentmiklós otthonába látogattok. Papíron az eddigi meccsek, eredmények szerint ők a jobbak, de hogy látod, van esélyünk a pontszerzésre?
– Okoztunk már meglepetést sok csapatnak helyezéstől függetlenül, bízom benne hogy ez most így lesz.
– Végezetül: mit üzensz a kisúji szurkolóknak?
– A szurkolóknak annyit üzenek bízzanak bennünk, tartsanak ki mellettünk és mindent megteszünk hogy örömet okozzunk nekik, Hajrá Kisúj!💙⚽️

Köszönjük az interjút! További sok gólt és szép kisúji sikereket kívánunk Neked!