Kisújszállási SE Motocross Hírek

A hagyománnyal ellentétben idén, a szakosztály fennállásában először endurocross versenyt  rendeztünk július 9-én. Ehhez nem csak az 1400 méter hosszú motocross pályát vettük
igénybe, hanem új nyomvonalat alakítottunk ki jóval nagyobb területen, ezzel egy 4.5
kilométer hosszú erdős, köves, árkokkal és fákkal tűzdelt pályát létrehozva. Az előkészületek
során nagyon sok munkaóránkba került a nyomvonal kialakítása, például a sziklás és a
gumiabroncsokkal nehezített szakasz létrehozása, illetve az erdős nyomvonal kitakarítása.

A motocross versenyekhez hasonlóan 11 kategóriába lehetett nevezni, az 50 cm3-es
gyermektől kezdve, a 15-19 éveseknek szóló Kadeten keresztül, egészen a 50+ Super Master
kategóriával bezárólag. A verseny során a futamidők 10 perc helyett akár 45 percig is
tarthattak, ami a szokásosnál is nagyobb kitartást kívánt a motorosoktól. Az előzetes
regisztráció alapján bizakodóak voltunk a verseny népszerűségét illetően, viszont a
rendezvény napján kialakult kánikulának köszönhetően sajnos a vártnál kevesebb résztvevőnk
volt; számszerűen a közel 100 előnevező helyett 62 induló állt fel a rajthoz, de szerencsére így
is jutott minden kategóriába elég nevező. A Kisújszállási Szakosztályt ketten képviselték,
Kovács Zsolt a Master kategóriában 4., Győri József a Super Master kategóriában 2. helyezést
ért el.

Ősszel visszatérve a hagyományokhoz ismét motocross versenyt rendezünk, amiről többek
között a Facebook oldalunkon is ta lálhatnak majd információkat az érdeklődők.

Ezúton is szeretnénk megköszönni az Önkormányzatnak, az RST 2000 Kft. -nek, a SZŐLŐSI és TÁRSAI Bt.-nek, a SZAKI KFT.-nek, Mészáros Róbert egyéni vállalkozónak és mindenkinek, aki valamilyen módon hozzájárult a verseny lebonyolításához, az önzetlen támogatást és segítséget, a nézőknek az érdeklődést.

Győri József
szakosztályvezető