Nagy nap, “egy kis embernek”

Nemcsak azért volt különleges nap augusztus 21-e, mert hosszú várakozás után végre újból hazai közönség előtt játszhatott tétmérkőzést felnőtt csapatunk, hanem azért is mert egy különleges “kérést” teljesített szakosztályunk, s mellyel remélhetőleg örökre emlékezetessé tettünk egy fiatal szurkolónk születésnapját.

Ladányi Botond, egykori remek játékosunk, Ladányi Miklós kisfia, 4. születésnapja alkalmából végezhette el a kezdőrúgást a megyei 1. osztályú Kisújszállás-Jászfényszaru labdarúgó bajnoki mérkőzésen.

Sajnos a mérkőzés hazai szempontból nem úgy alakult ahogy szerettük volna, ( 1:4 ) de bízunk benne hogy legalább Botondnak egy életreszóló élményben volt része, és hamarosan őt is kék-fehér szerelésben láthatjuk majd valamelyik korosztályos csapatunkban gólokat szerezni.

A következő hazai mérkőzésen pedig reméljük már mi is legalább eggyel többet fogunk majd szerezni, mint a vendég Kunszentmárton csapata. A mérkőzésre várjuk kedves szurkolóinkat, támogatóinkat, és a sportszerető embereket óriási szeretettel.

Helyszín: Porcsalmi Lajos Sporttelep

Időpont: 2021.09.05. 16:00 óra

🤍Addig is Hajrá Kisúj.💙

Még több további friss információ szakosztályunkról:

https://bit.ly/3t0aWRg