Megkezdte a felkészülést a felnőtt csapatunk

2018.07.14-én, szombaton, 17:00-kor kezdődő mérkőzésen csapatunk hazai pályán fogadta Bánhalma együttesét.

A mérkőzésen a hazai csapat felállása a következő volt:

  • Csorja Dávid
  • Penti Alex
  • Kelemen Lajos
  • Pádár Nándor
  • Farkas Krisztián
  • Nánási Sándor (Vékony András)
  • Dobos Róbert
  • Kálai Béla
  • Oros Péter (Baktai Balázs)
  • Kiss Attila (Ernyes Róbert)
  • Penti Roland

Ellenfelünk a tavalyi idényben a megyei III. osztályában a 9. helyen végzett, mi pedig a megyei I. osztályában a 12. helyen.

Kiváló időben egy igen szimpatikus és sportszerű ellenféllel néztünk szembe, ahol a győzelem elvárt volt természetesen, de ez az edzőmérkőzéseken nem feltétlenül számít. Több szép találat is született a mérkőzésen, ahol a játékunkat nézve az első félidőt 6-1-el hagytuk el. A második félidőben sem változott a helyzet és a nagyon fiatal csapatunk 12-1-re győzött.

Mindkét együttesnek sok volt a hiányzója, ettől függetlenül ilyen arányban is teljesen megérdemelten nyertünk.

Ez volt az idénynyitó mérkőzésünk, kedden már Dévaványa csapatát látjuk vendégül. Várunk mindenkit sok szeretettel a 18:00-kor kezdődő mérkőzésre

Addig is HAJRÁ KISÚJ!!!