Kunszentmárton – Kisújszállás 3-2 (3-1)

A mérkőzésről röviden annyit, hogy az első félidőben megközelítőleg 6-2-re illett volna vezetnünk, ehelyett egyetlenegy ziccert tudtunk kihasználni, míg az ellenféllel rúgattunk hármat. Így szinte el is döntöttük a meccset, hiszen hiába játszottunk óriási mezőnyfölényben a második félidőben, a focit gólra játsszák. Ebben pedig kimondhatjuk, a nem nagy játékerőt képviselő, de foggal-körömmel küzdő hazaiak jobbak voltak. Így elértük azt, hogy kiesőhelyre kerültünk. Azt elkövetkező hetekben már bravúrok kellenek, hogy elkerüljünk az utolsó előtti helyről. A játékosoknak már nem nekünk kell bizonyítaniuk, saját önbecsülésük, lelkiismeretük miatt illene megdobbannia annak a bizonyos szívnek…